Vigyázat! Az olvasás függőséget okoz!

olvasás

Valószínűleg minden egyes igazán nagyszerű könyvre ki kellene ezt írni, hiszen ha olyan könyv kerül a kezünkbe, ami a szó legszorosabb értelmében beszippant minket, akkor onnantól kezdve elindul a lavina, és nincs visszaút!

Egy nagyszerű szépirodalmi regény elolvasása után először ott marad a tátongó űr. Nem tudjuk, mihez nyúljunk, félünk másik könyvet a kezünkbe venni, hiszen elég kevés az esély arra, hogy egymás után két könyv is hasonlóan katartikus élményt okozzon nekünk.

Aztán a legjobb megoldás mellett határozunk: elkezdjük beszerezni a szerző többi kiadványát a Mai-Könyv.hu szépirodalmi részlegéről!

Aki egyszer Backmant olvas…

Néhány évvel ezelőtt bombaként robbant be Backman Ovéja, a morcos, idős svéd, aki imádja a Saabot, és utál mindent, ami nem fekete-fehér. Ez alól kivétel képez a felesége, aki a színeket vitte az életébe, és a színek addig maradtak, amíg Sonja benne van. A könyv jött, látott és győzött.

Azóta a fiatal író már egy háromrészes sorozatot is magáénak tudhat, melynek harmadik része, a Győztesek nemrég jelent meg. Aki szeretne bepillantást nyerni a svédek, a svéd fiatalok és a hokisok életébe, annak ez a regény kitűnő lesz. Ugyanakkor az egyetemleges mondanivaló miatt szinte mindegy is a helyszín, sőt, a sportág is.

Azok, akik csak most barátkoznak a könyvekkel, jobban járnak a rövidebb műveivel, amelyek bár kevés oldalt számlálnak, annál többet mondanak.

Hogy kinek melyik író melyik könyve lesz az úgynevezett kapudrog, az szinte teljesen mindegy. A lényeg, hogy egy jól megválasztott könyv örökre megnyerhet minket az olvasásnak!

Mi a titkuk?

Backmant emeltük ki, holott lehetett volna akár Colson Whitehead, Julie Orringer, Bauer Barbara vagy éppen Mörk Eleonóra, hogy az igazi klasszikusokat, Dosztojevszkijt vagy Mikszáth-ot ne is említsük.

Mindegyik könyvben közös, hogy egy olyan történetet tár elénk, amellyel így vagy úgy, de azonosulni tudunk. Magunkénak érezzük a szereplők sorsát, velük együtt örülünk, miattuk nevetünk, értük sírunk.

Ha pedig a történet jól van megszőve, és közben a mondatok is lágyan siklanak, akkor olyan maradandó élményben lesz részünk, hogy minél közelebb kerülünk a könyv végéhez, annál kevésbé várjuk, hogy vége szakadjon ennek a különleges világnak.

Csak szépirodalmat?

Távol álljon tőlünk bármilyen sznobság, így persze nem állítjuk azt, hogy csakis szépirodalmat szabad, lehet, érdemes olvasni. Bármit lehet olvasni, csak olvassunk. Minden könyvből lehet tanulni, töltekezni, amivel csak egymásra találunk.

Legyen az akár egy önfejlesztő könyv, ponyva vagy krimi. Bármelyikre is vágyunk éppen, a Mai-Könyv.hu kínálatában biztosan megtaláljuk a következő olvasmányunkat.

Ne feledjük: érdemes egyszerre többet is rendelni, hiszen könnyen megeshet, hogy túl gyorsan végzünk az egyikkel, és az pedig nem fordulhat elő, hogy nincs még a kezünk ügyében a következő! Egy igazi olvasó ilyenekre is gondol!

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)