Az ugrópókok nagy népszerűségnek örvendenek a természetbarátok és a fotósok körében, köszönhetően annak, hogy rendkívül fotogének. Ha a pókokra gondolunk, valószínűleg nem az „aranyos”, kifejezés lesz az, ami elsőként az eszünkbe jut, azonban, ha megnézünk egy-egy jól sikerült felvételt ezekről az állatokról, máris megváltozik a véleményünk.
Az ugrópókok azonban nem csak emiatt különlegesek, életmódjuk, valamint a pókok között is egyedülállónak számító adottságaik, ugyancsak figyelemreméltóvá teszik őket. Természetesen a kutatók érdeklődését is felkeltették a különc nyolclábúak, így az elmúlt évtizedekben sok új ismerettel gazdagodtunk róluk.
Cikkünk további részében részletesen bemutatjuk az ugrópókok életmódját, valamint számos tudományos érdekességet is megosztunk velük kapcsolatban. Lássuk, mit érdemes tudni az ugrópókokról!
Az ugrópókok népes családja
Az ugrópókok (Salticidae), több mint 6 000 fajjal, a pókok legnagyobb családjának számítanak, így talán nem meglepő, hogy az egyes fajok, megjelenésük, élőhelyük és kedvelt zsákmányállataik tekintetében igen eltérőek lehetnek.
A legnagyobb faj, a Hyllus giganteus akár a 2,5 cm-es hosszúságot is elérheti, míg a kisebb fajok, például a színes Habronattus pyrrithrix 5-8 mm hosszúságúak. Némelyikük egyszínű, míg mások káprázatos színekkel és mintákkal rendelkeznek, a pávapók (Maratus volans) kék, vörös és sárga hasától a zebrapók (Salticus scenicus) fekete-fehér csíkozásáig.
Az Európában előforduló Saitis barbipes, piros színű „fejpánttal”, és hasonló árnyalatú csíkokkal díszített a harmadik lábpárján, míg a Közép-Amerikában honos Bagheera kiplingi ragyogó smaragdzöld csíkos. Sok fajnál megfigyelhető, hogy a hímek színesek, míg a nőstények egyszerűbb színezetűek.
Közös jellemzőjük, hogy, mindig négy szempárjuk van, köztük egy nagy, előrefelé néző szempár, amelytől a pókok meglehetősen „Muppet-szerűnek”, és aranyosnak tűnnek. Ha a konkrét fajt nem is tudjuk meghatározni, a jellegzetes szemmintázatuk elárulja, melyik pókcsaláddal van dolgunk.
Az ugrópókok az Antarktisz kivételével az egész világon megtalálhatók, trópusi erdőkben, mérsékelt égövi erdőkben, füves területeken, bozótosokban, sőt még sivatagokban is élnek. Nem keresik az ember közelségét, ha valahogy mégis betévednek a lakásba, akkor többnyire az ablak vagy ajtó közelében telepednek meg, ahol nagyobb az esélye, hogy zsákmányt ejtsenek.
Rendkívül hatékony és ügyes vadászok
Az ugrópókok húsevők, jellemzően apró rovarokat és más pókokat zsákmányolnak, prédájuk többnyire a saját testméretüknél kisebb, vagy azzal megegyező méretű, néhány faj azonban nagyobb állatokkal is boldogul.
Ami a táplálkozást illeti, a legfurcsább ugrópók valószínűleg a Bagheera kiplingi. Ez a közép-amerikai pók az akáciák fehérjékben dús hajtásvégeinek fogyasztására specializálódott, szinte teljes mértékben vegetáriánus, csupán olykor-olykor fanyalodik apró hangyalárvákra.
Az ugrópókok nem szőnek hálót a vadászathoz, hanem nevükhöz méltón, miután becserkészték az áldozatot, ráugranak. Az ugrás célja legtöbbször a táplálékszerzés, ritkább esetekben a veszély elől való menekülés.
Apró testméretük ellenére, akár 160 mm-es ugrásra is képesek lehetnek. Azért, hogy stabilizálják a repülésüket és megvédjék magukat, ha nem sikerülne a landolás, gyakran egy horgonyként funkcionáló, vékony szálat sodornak pókselyemből.
Az ugrópókok rendelkeznek méreggel, mely a zsákmány megbénítására szolgál. Embereket csak nagyon ritkán harapnak meg, főként olyankor, ha sarokba szorítják vagy provokálják őket. Mérgük túl gyenge ahhoz, hogy az emberre vagy akár nagyobb háziállatokra is komolyabb hatással legyen.
Az udvarlás mesterei
Az ugrópókok összetett, vizuális udvarlási módszerekhez folyamodnak, hogy meghódítsák a nőstényeket. Sok fajnál a hímek ragyogó színeket villantanak és bonyolult „koreográfia” szerint táncolnak, csúszó-, rezgő- vagy cikcakkos mozgásokat végeznek.
A pávapók tökélyre fejlesztette az udvarlást, „előadása” közben felvillantja színes hasát, és egy pár lábát a levegőbe emeli, mintha táncolna. Egy 2005-ös kutatás szerint, egyes fajoknál a hím pókok táncának rezgése is döntő fontosságú a nőstények érdeklődésének fenntartásában.
Lenyűgöző a látásuk
Az ugrópókok a legtöbb pókfajnál sokkal aktívabbak, látásuk, mely rendkívül fejlettnek mondható, alkalmazkodott ehhez az életformához. Egy kutatás szerint például, az aprócska pókok – méretük ellenére is – jobban látják a mintákat, mint az elefántok.
4 szempárjuk van, 3 másodlagos és 1 elsődleges szempár. Az elsődleges szempárt alkotó két szem, majdnem olyan, mint egy apró távcső. A szem, egy nagy külső, és egy kisebb belső lencséből áll, utóbbi felnagyítja a külső lencséről érkező képet és a retinára vetíti.
Az ugrópókok azért is különlegesek, mert a retinájukhoz közvetlenül kapcsolódnak az izmok. Ennek köszönhetően, a retinájukat fel-le és oldalirányba is tudják mozgatni, a környezetük különböző szegmenseire fókuszálva. Ez rendkívül előnyös a vadászat során.
A pókok másodlagos szempárjai kevésbé fejlettek, de létfontosságú perifériás látást biztosítanak. A legtöbb ugrópókfaj képes látni az ultraibolya fényt, valamint a kék és zöld színeket, sőt néhány faj még ennél is jobban kiterjesztette a színlátását. A látásukkal kapcsolatos érdekességek sora, azonban még itt sem ér véget!
2012-ben, japán kutatok arra a megállapításra jutottak, hogy az ugrópókok, az állatvilágban egyedüliként, egy szokatlan technikát használnak arra, hogy megbecsüljék, milyen közel vagy távol van egy tárgy.
Ahhoz, hogy felmérjék, milyen messze van a célpontjuk, az elsődleges szemükben található 4 rétegből álló retinát használják, amely egyszerre produkál éles és fókuszálatlan képeket. A két képet összehasonlítva, képesek meghatározni a pontos távolságot, ez kulcsfontosságú az ugrások precíz végrehajtása szempontjából.
Bízunk benne, hogy érdekesnek találtad cikkünket, ha tetszett oszd meg ismerőseiddel is! Amennyiben szeretnél többet megtudni a pókokról, olvasd el a darázspókról, vagy a Magyarország legnagyobb pókjairól szóló írásunkat is!
Képek forrása: Pexels.com; Freepik.com
Források: Wikipédia; Live Science