A legfrissebb kutatások alapján az agyunk képes ráhangolódni egy nyelv megértésére és használatára, ezért van az, hogy az emberi tapasztalat fontos részévé vált a beszélgetés. A kutatók megállapítása szerint egy új nyelv tanulása fokozza az agy aktivitását.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy valóban új lendületet kap-e az agyunk, ha tanulásra adjuk a fejünket.
A nyelvtanulás hatása az agyunkra
Ha pesti angol nyelviskolában tanulunk, akkor lehetőségünk van akár online fejlődni, így könnyebb beszorítani az órákat egy húzósabb napba is. Szükség van erre ahhoz, hogy egészségesek maradjunk és az agyunkat is rendszeresen eddzük.
Amikor egy új nyelvet kezdünk elsajátítani akkor az agy különböző területei felújulnak, együttműködnek, hogy amit olvasunk, hallunk és el szeretnénk mondani azt pontosabban megértsék.
Egy tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a folyamat, ami az agyban zajlik, mérhető. Ezt Japánban a Tokiói Egyetem idegtudósa, a tanulmány szerzője mondta, aki szerint az agyi aktivitások nyomon követésével a nyelvi készségek javulása is mérhető.
A kutatás során a szakemberek olyan önkénteseket vonta be a tanulmányba, akik Európából származtak, angolt tanultak, de nem volt a japán nyelvvel semmilyen tapasztalatuk és még nem is jártak az országban. Az ő átlagos életkoruk 20 év volt.
Mi derült ki?
Az első vizsgálat során minden résztvevőnél megnőtt a véráramlás az agyban, ami utal az annak kemény munkájára, amit a betűk és a hangok felismerése érdekében végez.
Az agyi aktivitás mérésével a jövőben össze lehet hasonlítani a nyelvtanulás módszereit, és ki tudjuk választani a leghatékonyabbat – mutatott rá a kutató.
Nyelvtanulás nyelviskolában
Úgy látszik, hogy ha szükség van rá, az agyunk aktiválja magát, ezt pedig egy új nyelv tanulásával mi is elősegíthetjük. Tanulni sosem késő, sőt idősebb korban sokkal több időnk van magunkra, megtehetjük azt, amire eddig nem volt időnk.
Ma már könnyebben megoldható a tanulás egy jó nyelviskolában. A BeHappy Angol Nyelviskola minden tanulót egyéni időbeosztásban, személyre szabottan tanítja, nem kell másokhoz alkalmazkodni. Szabadon kiválaszthatjuk mikor akarunk tanulni, nincs is fix tanfolyam indulás.
A tanulás havi bérlet rendszerrel működik, a bérlet intenzitását is a tanuló határozza meg. Azonban minél gyakrabban járunk, annál kedvezőbb áron vásárolhatjuk meg a bérletet.
Az emberközpontú oktatás során figyelembe veszik a tanuló céljait is, hogy mit szeretnének elérni, legyen az sikeres nyelvvizsga, külföldi munkavégzés, esetleg biztos nyelvtudás. Amikor a nyelvtanulás szándéka felmerül, akkor meghatározzák az adott személy angol nyelvtudásának a szintjét, és azt is, hogy milyen haladással, milyen intenzitással kell a nyelvet tanulnia ahhoz, hogy elérje a célját.
Összességében elmondható, hogy a nyelvet tanulni bármikor elkezdhetünk, mindig érdemes, nemcsak az agyunk aktivitásának fokozása miatt, hanem a szellemi leépülés lassítása és a memória javítása érdekében is.
A nyelviskolák segítségével saját magunk meghatározhatjuk, hogy mikor van időnk erre a tevékenységre, milyen gyakran tudunk járni a nyelviskolába és mennyit pénzt tudunk rászánni a nyelvtanulásra.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)