A pintyfélék (Fringillidae) családjába 170-nél is több madárfaj tartozik, melyek többnyire színpompás tollazattal és rövid, kúpos csőrrel rendelkeznek. Ezek a rendkívül bájos, nagyrészt növényi táplálékot fogyasztó kistermetű madarak, a világ számos területén, így hazánkban is honosak.
A hímek általában kiváló énekesek, egyes fajoknál a tojók éneke is dallamgazdag. A Magyarországon előforduló pintyfélékkel, az erdőkben, valamint lakott területeken, kertekben és parkokban is találkozhatunk, télen a madáretetőn is megfigyelhetjük őket. Cikkünk további részében a beazonosításokhoz nyújtunk segítséget!
Erdei pinty
Az erdei pinty (Fringilla coelebs) egész Európában, Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában elterjedt pintyféle. Magyarországon az Alföldtől, a dombvidéken át, középhegységeink legmagasabb pontjáig előfordul. Erdők, fenyvesek lakója, de városi parkokban, fasorokban is egyre gyakrabban találkozhatunk vele.
Rövidtávú vonuló, néha áttelel. Az északkelet-európai állomány egy része Magyarországon vészeli át a telet, míg az itteni állomány a mediterrán térség nyugati részén telel. Az erdei pinty, nagyon díszes és változatos énekű, territoriális madarunk, a hímek erőteljes énekét tavasszal és nyár elején gyakran hallhatjuk.
A tojó valamivel kisebb a hímnél, a hím testtömege 20-29 gramm, míg a tojóké 18-27 gramm közötti. Testhossza 14-16 cm, míg szárnyfesztávolsága 24-29 cm. A hím erdei pinty homloka koromfekete, fejtetője, nyakszirtje kékes palaszürke. A szem környéke és pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes.
Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgászöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a különböző színek sávokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll szinte fehér, a többi szürke. A tojó egyszerűbb színezetű.
Az erdei pinty elsősorban magevő, a táplálékát jelentő magokat és gyümölcsöket a talajról szedegeti össze. Időnként rovarokat is fogyaszt, fiókáit hernyókkal, bogarakkal és pókokkal eteti.
Fenyőpinty
A fenyőpinty (Fringilla montifringilla), hazánkban rendszeres vendégnek számító, Észak-Európa és Észak-Ázsia területén elterjedt pintyféle. Magyarországban nagy számban vonul át, leggyakrabban a madáretetők környékén, városi parkokban más magevő énekesmadarakkal alkotott vegyes pintycsapatban figyelhetjük meg a szeptembertől áprilisig tartó időszakban.
Jellemzően néhány tíz egyedet számláló csapatokban vonul és táplálkozik, inváziós teleken időnként a több ezres, vagy akár több tízezres példányszámot is elérheti egy-egy csapat nagysága.
Bogyókkal és magvakkal táplálkoznak, fő táplálékukat a lucfenyő magjai és a bükkfa magtermései jelentik. A fiókákat viszont csak rovarokkal etetik. A fenyőpinty 14 cm testhosszú, 25-26 cm szárnyfesztávolságú látványos tollazatú madár. A hímek testtömege 19-30 gramm, míg a tojóké 17-27 gramm.
A hím és a tojó tollazata eltérő, utóbbié jóval egyszerűbb. A hímek feje és tarkója nyáron, kékesfekete árnyalatú, míg télen tarka, szürke és sárgásbarna színű. Csőrük télen fekete, nyáron sárga.
Tengelic
A tengelic (Carduelis carduelis) az egyik legszínesebb és leggyakoribb Magyarországon is honos pintyféle, hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft. Sík és dombvidéken egyaránt előfordul, a települési kertek, parkok, fasorok gyakori költőfaja.
A német elnevezése (Stieglitz) után, gyakran stiglicnek is hívott színpompás madár elterjedési területe Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjed, de fészkel Afrika északi részén is. A hímek és a tojók nagyon hasonlóak egymáshoz.
Fejük kárminpiros, fehér és fekete színnel mintázott, míg fekete szárnyukat aranysárga sáv díszíti. Hátuk fahéjbarna árnyalatú, begyük és testaljuk fehér színű, mellük két oldalát barnás folt tarkítja. Farcsíkjuk fehéres színű, közepesen villás farkuk fekete.
A fiatal példányok külseje egyszerűbb, fejük szürkésfehér árnyalatú, nem díszíti piros, fehér és fekete minta, ugyanakkor a tengelicekre jellemző sárga-fekete-fehér szárnymintázat már ekkor is jól látható. Csőrük elefántcsontszínű, egyenes lefutású és hegyes, magevő madarakhoz képest hosszú.
Hullámos, csapongó röpte, valamint jellegzetes dallamos, csicsergő éneke, és „tig-lic, tig-lic” hívóhangja miatt könnyen beazonosítható madár.
Zöldike
A zöldike (Chloris chloris), mely nevét zöldes tollazatáról kapta, Magyarország egyik leggyakoribb pintyféléje. Európa mérsékelt és mediterrán övében, valamint Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában egyaránt elterjedt, az északi populációk egy része, hazánkban telel.
Többnyire állandó madarunk, télen időnként kóborol, ilyenkor gyakori vendég a madáretetőkön, más magevő madarak és pintyfélék társaságában. A nagy kiterjedésű, zárt erdők és a magasabb hegyek kivételével az ország egész területén megfigyelhetjük.
A fészkeléshez a fenyveseket, elegyes erdőket, ligeterdőket részesíti előnyben, de gyakran fészkel kertekben és parkokban is. A zöldike táplálékát a gyommagvak és az olajos termések jelentik, a fiókák étrendje ennél változatosabb, a magvak mellett, hernyókkal és ormányosbogarakkal is etetik őket a szülők.
Átlagos testhossza 15 cm, testtömege 80-100 gramm, míg szárnyfesztávolsága 24-28 cm. Csőre a magevőkre jellemzően kúpos csőr, mely halvány hússzínű. A hím és a tojó színe kissé eltér, utóbbi tollazata tompább, szürkébb árnyalatú, míg a hím élénkzöld színben pompázik. Közös jellemzőjük az élénksárga szárnytükör és farktő.
Meggyvágó
A meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) hazánk egyik legnagyobb termetű pintyfaja, Eurázsia területén gyakori madárfaj. Magyarországon szinte mindenhol előfordul leggyakrabban gyümölcsösökben, városi parkokban, elegyes erdőkben, ligeterdőkben találkozhatunk vele.
A télen feltűnik a madáretetők környékén is, ahol testi erőfölényét kihasználva, agresszíven léphet fel a kisebb termetű madarakkal szemben. Megfigyelése ilyenkor a legegyszerűbb, mivel egyébként eléggé óvatos, csendes madár és könnyedén elrejtőzik a fák lombkoronájában.
Táplálékát főként a bokrok, fák magvai jelentik, rendkívül erős csőrével, akár a meggy magját is szét tudja roppantani, ahogy erre magyar neve is utal. Nagyon szereti a vadcsere magját, valamint a galagonya, kökény, kőris és juhar termését is szívesen fogyasztja.
Ha szeretnénk a kertünkbe csalogatni, segítségünkre lehet, ha az előbbi cserjékből és fákból is ültetünk a kertbe, ezek jól illeszkednek a természetes hatású, madárbarát kertekbe. Bár a kifejlett madarak táplálékát a magok, termések jelentik, fiókáit hernyókkal eteti.
A meggyvágó tömzsi termetű madár, feje testéhez képest nagy, nyaka pedig rövid. Testhossza 18 cm, szárnyfesztávolsága 29-33 cm, testtömege 46-80 gramm. Kékesfekete szárnyait fehér keresztszalag díszíti. Feje fahéj árnyalatú, torokfoltja fekete, háta gesztenyebarna, míg testalja ibolyaszínű.
Süvöltő
A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) Európa és Ázsia fenyőöveiben szinte mindenhol fészkelő, impozáns megjelenésű madár, melyet szépsége miatt régen díszmadárként is tartottak. Hangja, melyről nevét is kapta rendkívül jellegzetes.
Vonuló madár, de telelő egyedeivel Magyarországon is találkozhatunk. Télen az árterekben, városi parkokban, temetőkben jelennek meg leggyakrabban és időnként megfigyelhetjük a madártetőn is őket, ahol főleg a napraforgómagot ropogtatják.
Táplálékának nagy részét növényi táplálékok, gyommagvak, rügyek és különböző bogyók teszik ki. Különösen kedveli a kőrisfák termését így a legnagyobb eséllyel kőrisek közelében pillanthatjuk meg. Látványos tollazatáról nagyon könnyen beazonosíthatjuk.
Testhossza 15 cm, testtömege 25 gramm, szárnyfesztávolsága 25 cm. A hímek és a tojók hasonlók egymáshoz, azonban a tojók színezete jóval visszafogottabb, kevésbé látványos.
A hím süvöltők alsórésze élénkpiros, fartövük fehér, fejük fekete és hátszínük kékesszürke. Csőrük rövid és lekerekített, éles élű, kiválóan alkalmas a magvak és rügyek fogyasztásához.
Csíz
A csíz (Carduelis spinus) Eurázsiai elterjedésű, kistermetű pintyféle, Magyarországon csak nagyon kis számban költ, ugyanakkor gyakori átvonuló és téli vendég. Télen gyakran látható égerligetekkel övezett patakpartok mentén, időnként felbukkan a madáretetőknél is, de jóval ritkábban figyelhetjük meg, mint a többi pintyfélét.
Vonuló madár, a kontinens északi részéről a mediterrán vidékekre és Észak-Afrikába vonul telelni. Magevő, nagyrészt növényi eredetű táplálékot fogyaszt, időnként pajzstetveket is eszik.
Különösen kedveli a fenyők tobozában lévő magokat, az enyves éger apró magját, a nyírfa termését, de szívesen fogyasztja kisebb magvú fák terméseit, valamint a gyomnövények apró magjait is.
A csíz testhossza 12 cm, testtömege 11-18 gramm között változik, szárnyfesztávolsága 20-23 cm. A hímek sárgászöld színűek, fejük teteje fekete színű. A szürkészöld árnyalatú tojók és a fiatal példányok tollazata kevésbé látványos. A madarak szárnyát és farkát, sárgászöld-fekete mintázat díszíti.
Csicsörke
A csicsörke (Serinus serinus), mely az egyik legkisebb termetű európai pintyféle, eredetileg Észak-Afrika és Dél-Európa területén volt gyakori, innen hódította meg az északi területek kivételével szinte egész Európát.
A magyarországi állomány egyes példányai az enyhébb teleket itthon próbálják meg átvészelni, de alapvetően egy rövidtávú vonuló madárról van szó, mely a Mediterráneumban telel. Ahogy enyhülni kezd az időjárás, hamar visszatérnek az országba, hogy aztán kora tavasszal megkezdődjön az udvarlás.
A csicsörke 11-12 cm testhosszú, rövid tollú, vastagnyakú, kis csőrű pinty, alsó része erősen csíkozott. A hímek fejrésze citromsárga árnyalatban pompázik, de a tojók és a nem kifejlett példányok sokkal kevésbé sárgák, kivéve talán a farrészüket.
Keresztcsőrű
A keresztcsőrű (Loxia curvirostra) Eurázsia, Észak-Afrika és Észak-Amerika fenyőövezeteinek gyakori madara. Magyarországon csak kis számban költ, a hazai középhegységek lucfenyveseiben. Vonuló, változó számban, de minden évben átvonulnak nálunk, vagy telelnek az északi populáció madarai.
Azokban az években, amikor az északi fenyők termése nem elég számukra, nagy számban telelnek Közép- és Dél-Európa területén. Ilyenkor általában nagyobb csapatokban, vagy a fenyőkön táplálkozva lehet őket megfigyelni.
Fő táplálékuk a fenyőmag, de egyéb fák termését (bükkfa, borókák), sőt, a levéltetveket is elfogyasztják. Nem ritka, hogy fejjel lefelé lógva bontogatják a tobozokat a fenyőfákon, melyben jellegzetes keresztbe álló csőrük van segítségükre.
A keresztcsőrű kb. 16-17 cm testhosszú élénk színű madár, szárnyfesztávolsága 27-31 cm. A hím téglavörös árnyalatú, míg a tojó olajzöld színű, farkcsíkja sárga. A hímek és a tojók csőre is keresztbe álló, a fiókák csőre a fészekből való kirepülés után „kereszteződik”.
Kenderike
A kenderike (Carduelis cannabina) Európa nagy részén, Kis-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában is elterjedt énekesmadár, mely Magyarországon is gyakori. Állandó madarunk, hazánkban élő populációja, télen kiegészül az észak, északkelet felől érkező kenderikecsapatokkal.
Elsősorban a lankás dombvidékeket, alföldi területeket, borókásokat, erdőszéleket, bokrosokat vagy szőlőhegyeket választja fészkelőhelyéül. Táplálékát főként a különböző magvak jelentik, szívesen fogyasztja a gyermekláncfű termését, gyom-, valamint gazdasági növények magvait is. Fiókáit rovarokkal és pókokkal is eteti.
A kenderike, karcsú és hosszú farkú, kb. 12,5-14 cm testhosszú madár, rövid szürke csőrrel. A hím és a tojó tollazata kissé eltér egymástól, utóbbi tollazatában nem található vörös árnyalat, tarkója barnásszürke, melle és fejtetője finoman sávozott.
A hímek és a tojók háta és dolmánya barna, torkuk krém-fehér, közepén jellegtelen sötét pettyezettel. A fejoldal a szem fölött és alatt világos mintájú, szürke pofájuk közepét világos folt díszíti. Kézevezőik fehéren szegettek.
A hímek homloka és melle vörös színű, ősszel inkább barnásvörös és részben elfedik a világos tollszegélyek. Tarkójuk egyöntetűen szürke.
Zsezse
A zsezse (Acanthis flammea) Észak-Európában, az Alpokban, Ázsia északi részein, valamint Észak-Amerikában költő pintyféle. Vonuló, hazánkban szórványos téli vendég, az októbertől márciusig terjedő időszakban fordul elő.
Egyes teleken csak nagyon kis számban, vagy egyáltalán nem figyelhetjük meg, míg máskor nagyobb csapatokban érkezik Közép-Európába. Kistermetű pintyféle, testhossza 11-15 cm, szárnyfesztávolsága 20-25 cm, testtömege 9-16 gramm. Beazonosítani legkönnyebben piros homlokáról és melléről tudjuk.
Bízunk benne, hogy érdekesnek találtad cikkünket, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
Képek forrása: Freepik.com