Péntektől figyelhető meg a legtöbb hullócsillag

csillaghullás

Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali 3 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni – mondta el az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza csütörtökön.

Mivel fényes lesz a Hold, kevesebb hullócsillagot észlelhetünk idén, azonban, ha olyan helyet keresünk, ahol a fényszennyezés kicsi, még telihold mellett is sokkal több hullócsillagot fedezhetünk fel, mint akár egy holdmentes városi égen.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy kisvárosban nézünk fel az égre óránként 8-10, a sötét, vidéki égbolton óránként 30-40, míg a fővárosban csupán 1-2 hullócsillagot láthatunk majd – tette hozzá.

A csillagász magyarázata szerint a hullócsillagok fényességét két tulajdonság befolyásolja: a porszemek mérete és a Földhöz viszonyított sebességük. Mivel a Föld forgása során a bolygó hajnali oldala belefordul a porfelhőbe, az esti az ellenkező irányba halad. Ennek következtében jóval több hullócsillagot láthatunk, ha az éjszaka második felét választjuk megfigyelésre.

A Perseidák, csakúgy, mint minden hullócsillagraj, mikrometeoroidok sokaságából áll, s még a legnagyobbak is csupán mákszemnyiek. Ezek a mikrometeoroidok többnyire üstökösökből származnak. Az üstökösök a Nap közelébe érve erős aktivitást mutatnak, felszínükről gázok (kóma) és por (csóva) válik le, ez okozza látványos megjelenésüket.

Ilyen üstökös 109P/Swift-Tuttle üstökös is, ami a Perseida meteorraj szülőégitestje. Erről az üstökösről származik a por, ami szebbnél szebb színes felvillanásokat okoz augusztus közepén éjjel az égen.

A csillaghullás időszakához igazodik Az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozat is, amelynek során augusztus 14-ig országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket.

A bemutatók helyszíneiről és a programokról az esemény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/events/557319309274074?ref=newsfeed), valamint az MCSE honlapján és a https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1aNAkTjcY5FVRBHmaFpZCplE-CzXj-aQ&usp=sharing interaktiv térképen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kép forrása: Pexels.com