Mit tehetünk, hogy az építési vállalkozók ne csapjanak be?

építkezés

Házépítés során sajnos rengeteg rémtörténetet hallani az építési vállalkozókkal kapcsolatban. Tudatos tervezéssel, a megfelelő szakemberek kiválasztásával sokat tehetünk azért, hogy minden flottul menjen. Néhány tippet osztunk most meg azzal kapcsolatban, hogy lehetünk résen.

Megnövekedett költségekkel szemben

A megnövekedett költségekkel szemben valódi megoldás az előregyártott szerkezetek alkalmazása lehet, tetőszerkezet esetében például a RapidTető szeglemezes tetőszerkezete.

Ha nem ezt a megoldást választjuk, akkor sajnos szembesülhetünk azzal, hogy mire a munka befejeződik, megnövekedhetnek az árak. Az építőiparban ugyanis kétféle módon szokás meghatározni a vállalkozói árakat. Az egyik lehetőség az, ha a vállalkozó fix összeget mond, a másik, ha tételesen számol el. A fix összeg elősegítené azt, hogy az árak ne változzanak, de erre sok vállalkozó nem hajlandó.

Növekedhet az ár attól is, hogy az ajánlattételben nem szerepel minden járulékos költség, mint például a szemétszállítás, vagy csak a munkadíjat tüntetik fel, és nem garantálják az anyagárak változatlanságát.

Ne lassuljon le az építkezés

Sokszor az is előfordul, hogy az építkezés lelassul, de nem az építtető hibájából. Az ácsmunka kiemelten fontos, mert ha tető van a házon, már be lehet vinni a többi alapanyagot, lehet raktározni, ami az egyre dráguló építőipari áraknál kiemelten fontos.

Az ácsok munkája nagyban függ az időjárástól: eső, a hőhullámok, a téli fagyok mind hátráltatják a munkát. A szeglemezes tetőszerkezettel ki lehet játszani az időjárási viszontagságot, mivel a szerkezet gyárban készül a helyszínen egy-két nap alatt felépíthető.

Lehetőség szerint a szerződésben szerepeljen kötbér a befejezési határidőre, ezzel is serkentve a szakemberek munkáját.

Azt kapjuk, amit kértünk

Szerződés és pontos tervdokumentáció híján gyakran eltérő végeredmény születik, ami beláthatatlan következményekkel járhat, például egy kiadós viharban. De ha nincs pontos tervezés, problémát jelent egy későbbi napelemrendszer felhelyezése is, nem biztos, hogy elbírja a tetőszerkezet.

Megoldás a pontos és mindenre kiterjedő műszaki tartalom, amelyet a szerződés mellékletébe kell foglalni.

Felszívódó vállalkozók ellen

Mielőtt szerződést kötünk egy vállalkozóval, érdemes kicsit utánajárni annak, hogy mennyire megbízható, és ezt objektív tényekkel is alátámasztani. Legjobb módszer, ha az ingyenes cégjegyzéklistában keresünk rá az adószám alapján.

Ha régóta működik, nagy árbevétellel rendelkezik, sok alkalmazottja van, és a jegyzett tőkéje magas, akkor feltételezhető, hogy egy stabil vállalkozásról van szó, amelyik nem tűnik el a garanciális időszakban sem.

Annak a sorát, hogy mire kell odafigyelni az építőipari szakemberekkel kapcsolatban, még hosszan lehetne folytatni, de reméljük, hogy ezek a legfontosabb tanácsok Önt is segíteni fogják!

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)