Mit kell tudni az elektromos autók hatótávolságáról?

elektromos autó

Ha megnézzük az utakon közlekedő járműveket, akkor azt láthatjuk, hogy egyre több zöld rendszámmal fogunk találkozni. Az elkövetkező években az arányuk rohamosan fog növekedni, mivel egyértelműen az elektromos autók jelentik a közlekedés jövőjét. Azonban még mindig rengeteg kérdéssel találkozhatunk a használatukkal kapcsolatban.

Töltési lehetőségek és a hatótávolság

Az egyik leggyakoribb aggály maga a hatótávolság, hogy mégis milyen messzire lehet eljutni egy elektromos autóval. Ehhez szorosan kapcsolódik a töltési lehetőség, pedig már otthon is könnyen meg lehet oldani a folyamatot elektromos autó töltő segítségével.

A hatótávolsággal kapcsolatban pedig érdemes tudni például azt is, hogy az Európai Unió olyan szabályozást léptetett életbe, hogy 60 kilométerenként kötelező töltőt telepíteni az EU teljes területén. Ez már önmagában eloszlatja az összes kételyt, ami a hatótávolsággal kapcsolatos.

Természetesen a többség nem szeretne minden 60 kilométer után megállni tölteni fél órát. Erre nincs is szükség, mivel a mai elektromos autók már simán megtesznek egy töltéssel akár 400 kilométert is. Magyarországon nem is kell hatalmas távolságokkal megküzdeni, pláne igaz ez, ha valaki csak nagyrészt a városon belül közlekedik.

A felmérések azt mutatják, hogy egy autós egy nap 18 kilométert tesz meg átlagosan. Egyetlen töltés így akár 1-2 hétig is elég lehet, ha pedig megvizsgáljuk, mennyibe kerül a “tankolás”, konkrétan a benzines járművek üzemeltetésének töredékéért tudunk autózni.

A hatótáv könnyedén kiszámolható

Ha meg akarjuk pontosan tudni, hogy egy elektromos autó mekkora távot tud megtenni egyetlen töltéssel, egy egyszerű képlettel ezt ki is számolhatjuk. Ehhez csupán két adatra van szükség: az akkumulátor kapacitására (kWh) és a gyárilag megadott fogyasztásra (kWh/100 km).

Ott van például a Ford Mustang Mach-e, az autó akkumulátorának a kapacitása 75.7 kWh, az átlagos fogyasztása pedig 23.65 kWh/100 km. Elosztjuk a kapacitást a fogyasztással, az eredményt megszorozzuk százzal, és máris megkapjuk, hogy körülbelül 320 kilométer a hatótávolság.

Természetesen ezt még sok tényező befolyásolhatja, de átlagosan ezt a számot fogjuk kapni.

Mi befolyásolja a hatótávolságot?

Az egyik ilyen például az, hogy az autó mennyire van megpakolva. Egy nehezebb jármű több energiát fogyaszt. A vezetési stílus is nagy hatással van a hatótávolságra. Ha valaki szeret sportosan vezetni, az hamarabb meríti le az akkumulátort. Az időjárási körülmények és a terepviszonyok is befolyásolják a hatótávolságot. Minél nagyobb energiára van szükség a sebesség megtartására, annál nagyobb lesz a fogyasztás is.

Ezért is érdemes odafigyelni a vezetés során, hogy minél többet tudjunk kihozni az akkumulátorból. Az elektromos autók teljesítménye már bőven felveszi a versenyt a benzines, dízeles kollégákkal.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)