Csalhatatlan jele az ősznek a költöző madarak gyülekezése, majd együttes vándorlása a melegebb égtájak irányába. Felkészülésük, útjuk, szokásaik megfigyelése nemcsak érdekes ismereteket ad, hanem tanácsot is: mit tehetünk értük, hogy tavasszal épségben és megszaporodva visszatérjenek?
A költöző madarak – gólyák, fecskék és társaik – már készülődnek az őszi, hosszú útra, hiszen amint zordabbra, hűvösebbre fordul a nyárutó, a déli, kedvezőbb klímájú vidékek felé veszik útjukat. Létfontosságú döntés ez, hiszen a téli hónapokat táplálék hiányában nem élnék túl.
A költözés előtti időszakot arra használják fel, hogy minél nagyobb mennyiségű táplálékot fogyasszanak el, ezáltal szervezetükben valóságos zsírdepó képződjön. Ennek elsődleges célja nem a hideg elleni védekezés, hanem a tartalék tápanyag ily módon való tárolása, hiszen a nagy út alatt tengereket, óceánokat kell leszállás nélkül átszelniük.
Mekkora utat tesznek meg?
A vándorláskor megtett út hossza nagyon változó. Néhányszáz kilométertől több tízezerig is terjedhet. A szürke vészmadár évente 24 ezer kilométert repül át költözése során, a vékonycsőrű hojsza pedig ennél is távolabbra, 35 ezer kilométerre költözik, mégpedig olyan pontos időérzékkel, hogy hurkos vonulási útjáról (költözés közben keresztezi saját vonulási irányát) minden évben szeptember 26-27-én érkezik vissza költőhelyére.
Gólyáink a Boszporuszon kelnek át Afrikába és a Nílus mentén Dél-Afrikáig is eljutnak. Nekik 13 ezer kilométert kell megtenniük, s márciusban, amikor visszatérnek hozzánk, ugyanennyit. A kutatások kiderítették: a tapasztalt, idős egyedeknek főszerep jut a helyes útvonal kiválasztásában.
A repülés sebessége és magassága
A repülés sebessége a vándorlás során időjárástól és a terepviszonyoktól függően változik, átlagértékében gyakran meglepő: a sarlósfecske óránként 90 kilométeres átlagsebességgel halad. Vonulás során a repülés magassága is változó. Kedvező időjárás esetén akár 1000 méternél is magasabban, rossz időben alig 100 méter magasságban repülnek a terep kiemelkedő tárgyai felett.
Az egyes fajok repülési magassága jellemző. A mezei pacsirta például nem vonul 400 méternél magasabban, a bíbic 500 méteres magasságot választ, viszont megfigyeltek már 2000 méter magasságban vonuló költöző, más fajokhoz tartozó madarakat is.
Hogyan tájékozódnak a vándormadarak?
A vándorlás során az állatok rendkívüli tájékozódási képességet mutatnak. Valószínű, hogy a Nap járása és a mágneses tér érzékelése a madarak legfőbb „iránytűje”. Némely faj esetében a csillagok állásához való igazodást is sikerült bizonyítani.
A költözési útvonal is nagyon különböző lehet. Az énekes rigó észak-európai költőhelyéről egyenes és széles sávban vonul Európa délnyugati területeire, esetleg Afrika északi partjaira, mindig azonos irányt tartva.
A gólya viszont meglehetősen szűk, és kanyargós útirányt követve ér trópusi téli szállására, útvonala attól függ, hogy Európa mely részén költ. Az oda-vissza útvonalak néha keresztezik egymást.
Vannak azonban a megszokott költőhelyen telelő fajok is (házi veréb), míg más fajok (dolmányos varjú) csak a költés idején vonulnak kisebb távolságra, ez azonban nem nevezhető vándorlásnak.
Az igazi költöző madarak többnyire a repülő rovarokkal táplálkozók (fecskék, légykapók), a tipikus rovarevők (búbos banka, kakukk), valamint a növény-, illetve a magevő és az állóvizekből táplálkozó madárfajok, de akadnak közöttük ragadozók is (barna rétihéja). Észak felé haladva a költöző madárfajok száma egyre nő, s a sarki zónában (a hófajd kivételével) szinte minden madárfaj költöző.
A vándormadarak különlegessége, hogy „belső biológiai órával” rendelkeznek, és a szerint élnek. Ez a belső óra tudatja velük például, hogy mennyit kell táplálkozniuk ahhoz, hogy elegendő zsírtartalékot gyűjtsenek a vándorútra. A zsírpárnának ugyanis energiaforrásként ki kell tartania a legközelebbi megállóhelyig.
Milyen tényezők befolyásolják a vándorlást?
Ugyanakkor viszont a madár nem lehet túl kövér sem, mert a zsírpárna súlyos, lassítja a repülést, és a költöző madár, ragadozó madarak áldozatául eshet.
Számos külső tényező is befolyásolja a madarak vándorlását. Így például az ellenszél – ha ilyen a szélirány, nem indulnak útnak a vándormadarak, inkább kivárják a hátszelet. Némely faj egyedei nem is érnének célba, ha szélcsendes időben repülnének, mert csak a szél támogatását kihasználva képesek a nyílt tenger fölötti, óriási távolságokat a levegőben átszelni.
A költöző madarak nyomában
Egy dán tanító, több mint száz évvel ezelőtt találta fel a madarak tudományos célokat szolgáló meggyűrűzését. Így vált lehetővé a költöző madarak megfigyelése, sorsuk követése. A biológusok 1909 óta számmal ellátott fémgyűrűvel jelölik meg a megfigyelt madarakat – eddig már több mint 600 ezer meggyűrűzött szárnyas életútjáról gyűjtöttek tapasztalatokat.
A megfigyelések egyik különös eredményeként a kutatók rájöttek: a vándorló madarakat a vonulás tengelyébe eső városok reklám- és díszkivilágításai igencsak megzavarják.
Ezért javasolják, hogy a vonulási időszakban csökkentsék az égboltra szóródó városi fények mennyiségét és erősségét, különösen a horizont síkja fölé maximum 30 fokos szögben világító, úgy is mondhatnánk: lapos fényeket, hogy azok ne térítsék el a vonuló madárrajokat útvonaluktól, s ne tegyék kétségessé az égbolt apró vándorainak célba érkezését.
Bízunk benne, hogy érdekesnek találtad cikkünket, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
Képek forrása: Pixabay.com
Forrás: MTI Archívum / Szerző: Dr. Sütő András