Kockamedúza, a Föld egyik leghalálosabb állata

kockamedúza

Földünk leghalálosabb állatai között előkelő helyet foglal el a kockamedúza. A gondtalanul fürdőzők rémálma, hiszen a víz alatt szinte láthatatlan, így elég egy óvatlan mozdulat, hogy hosszú csápjaik közé keveredjen az ember.

A vízbe gázoló ember önkéntelenül gabalyodhat bele hosszú karjaiba, ekkor a csápok végén levő csalánsejtek halálos mérget fecskendeznek a bőrbe, ami szinte azonnali halált okozhat.

Miért különlegesek A kockamedúzák?

Egyelőre 51 féle kockamedúza fajt azonosítottak a tudósok, de nagy valószínűség szerint vannak még eddig nem azonosított alfajok is. Kocsonyás testük 20 cm hosszú és széles is lehet, 15 db csápjuk van, amelyek akár a 3 méteres hosszúságot is elérhetik. Jellegzetes alakjukon túl, a kockamedúzák más egyedi tulajdonságokkal is rendelkeznek.

24 darab szemük van, ebből 16 szem a fény érzékelésére szolgál, a másik 8 szem pedig egy komplex lencserendszert alkot. Feltételezések szerint a kockamedúza látása a teljes fényspektrumra kiterjed.

A kockamedúza idegrendszere is fejlettebb a többi medúzafajnál. Míg a medúzák általában csak sodródnak a vízben, addig a kockamedúza tudatos mozgást végez benne. Célzottan vadászik, követi áldozatát. Mozgása gyors, akár hat métert is meg tud tenni percenként!

Hol találkozhatunk velük?

Elterjedésüket tekintve megtalálhatók a Földközi-tengerben, az Atlanti- és a Csendes-óceánban, Japánban, Dél-Afrikában, Új-Zélandon és a népszerű üdülőparadicsomban, Hawaii-n is.

A kockamedúza mérge

A kockamedúza apró halakkal, gerinctelen állatokkal táplálkozik, mérgét alapvetően zsákmányszerzés és védekezés céljából használja, de a gyanútlan fürdőző is áldozatul eshet neki. Amikor az ember testéhez ér a medúza csápja, akkor az azon lévő csalánsejtek sebet ejtenek a bőrön.

A medúza egy-egy karján 5000 csalánsejt található, a csalánsejtek hozzátapadnak az ember bőréhez és belejuttatják a mérget a szervezetbe. A kockamedúza mérge olyan erős toxinokat tartalmaz, hogy az ember szervezetében akár azonnali szívmegállás is bekövetkezhet. A méreg a szívet, az idegrendszert és a bőrt támadja.

Teendők medúzacsípés esetén

A legtöbb esetben a kockamedúza által medúzacsípést szenvedett ember nem sok mindent tud tenni élete megmentése érdekében, mivel a sokktól és a fájdalomtól elveszti eszméletét, és belefullad a vízbe. Azonban, ha csak kevés csalánsejt tudott a bőrre tapadni, akkor van esély a túlélésre.

Korábban az volt a közvélekedés, hogy a rátapadt medúzacsápot minél előbb el kell távolítani a bőrről. Ezt a feltevést azóta cáfolták, ugyanis az erőszakos lecibálás során még több méreg kerül az emberbe. Ezen kívül a korábban alkalmazott denaturált szesz sem jó megoldás, mivel ennek hatására szintén méreg ürül.

A leghelyesebb viselkedés medúzacsípés után, ha az áldozat minél kevesebb mozgással megy ki a partra, hiszen heves mozgás, rohangálás, csapkodás következtében a szív gyorsabban ver, így a méreganyag hamarabb eljut a test sejtjeihez.

A csípésre ezután ecetet kell tenni, ami a csalánsejteket blokkolja. A túlélés érdekében több medúza-veszélyes strandon hatalmas ecetes ballonokat helyeztek el. Szívleállás esetén azonnal el kell kezdeni az újraélesztést!

A kockamedúza csípésébe évente körülbelül 100 ember hal meg, az 1800-as évektől tartják számon, hogy több, mint 5000 ember halálát okozták a kockamedúzák! Nem tehetünk tehát mást, minthogy a medúza-veszélyes helyeken óvatosan fürdőzünk, illetve olyan ruhát (búvárruhát) viselünk, amin nem tud átjutni a medúza csápja.

Ha szereted az érdekes híreket, olvasd el a többi cikkünket is!

Kép forrása: Shutterstock.com