Ismerd meg a sokszínű roma kultúra alapjait!

zene

A romákkal kapcsolatban a többségnek sajnos nem épp pozitív jelzők jutnak eszébe. A népcsoport tagjai még ma is gyakran találkoznak negatív előítéletekkel, megbélyegzéssel.

Ám a “vaskalapos” felfogás helyett célszerű inkább nyitottsággal fordulni feléjük, hiszen a nemzetségüknek számos értékes hagyománya van, amikkel nagyon is érdemes megismerkedni. De mégis hogyan kezdj hozzá?

Hallgasd az első magyarországi roma rádiót!

Az Online Rádió weboldalán is elérhető Rádió Dikh az első hazai, kifejezetten roma tematikájú csatorna, a méltán népszerű DikhTV “testvére”. A tulajdonos és a stáb célja az, hogy jobban megismertesse az emberekkel a népcsoport régi és modern kultúráját, főképp a zenén keresztül.

Ha az ismereteid a roma zenéről eddig kimerültek a falunapokra kitelepülő vándor vidámparkok bódéinál hallható “mulatósban”, akkor a rádió adását hallgatva biztosan nagy meglepetésben lesz részed.

Vegyük alapul például a Jazz Panoráma műsort; gondoltad volna, hogy a romák a jazzmuzsikák terén is képesek nagyot alkotni? Bizony, számos kiváló szerzeménnyel büszkélkedhetnek ebben a műfajban is, ami garantáljuk, hogy a “bazári” dalok után hatalmas felüdülés lesz.

De említhetnénk akár a Muzsika Hangja című műsort is. Ebben a programban ugyanis a klasszikus roma zenéé a főszerep, a régi és a kortárs művek azonban remekül megférnek egymás mellett. Mindezt neves előadókkal készített érdekes interjúk fűszerezik, a műsorvezető pedig maga is zongoraművész és -tanár.

A zenék mellett pedig inspiráló tartalmakat és kulturális érdekességeket is hallhatsz a Zsa Shej nevű műsorban, amit két fiatal, értelmiségi roma anyuka vezet.

Ismerd meg az autentikus táncokat!

A zenével együtt jár a tánc is, ha pedig valaki, hát a romák ebben is képesek voltak egyedit alkotni. Bár minden tájegységnek megvannak a maga jellemző táncformái, az alapok mégis közösek.

Gyors mozdulatok, feszes ritmus, sokszor ugrálásra hajazó lépések, mindez kiegészítve csettintésekkel és csapásolással, ami a láb ritmusra történő ütögetését jelenti. Érdekesség, hogy a romák nemigen táncolnak csoportosan, inkább csak szólóban vagy párban.

A férfiakhoz képest a nők mozdulatai szolidabbak, kevésbé hevesek, a karjukat viszont jobban bevonják a táncolásba. A páros táncoknál a partnerek egymással szemben állnak vagy az egyik fél a másik mögé lép, a közvetlen kontaktus (pl. kézfogás, egymáshoz simulás) nemigen jellemző.

Manapság ezek a klasszikus roma táncok kihalófélben vannak, de léteznek még hagyományőrző csoportok, akik továbbra is életben tartják őseik örökségét.

Less be a gasztronómiájukba!

Minden nemzetnek megvannak a maga jellegzetes ételei, ez alól a romák sem kivételek. Bár itt is igaz, hogy “ahány ház, annyi szokás”, de azért léteznek tradicionálisnak mondható fogások.

Az egyik például a vakarcs. Ez egy lapos, kelesztés nélküli lepényféle, amit sütő helyett a tűzhelyen sütnek ki. Legtöbbször egy másik, ugyancsak híres roma étellel, a cigánylecsóval tálalva fogyasztják.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)