A függönyvásárlás látszólag nagyon egyszerű dolog, de ha nem szeretnénk elrontani lakásunk arculatát, akkor érdemes a tökéletes végeredmény érdekében kellő körültekintéssel kiválasztani a legmegfelelőbbet. A jól megválasztott függöny jelentősen emelni tudja a helyiségek hangulatát, és olyan közeget teremthetünk segítségével, amilyet csak szeretnénk.
A következő cikkben utánajárunk, hogy milyen körülményeket szükséges megvizsgálnunk annak érdekében, hogy az a függöny kerüljön az ablakunkra, amelyik mutatós dísze lesz otthonunknak.
Mekkora legyen a függöny mérete?
Először is, nézzük meg, hogy milyen méretekhez kell alkalmazkodnunk. Mérjük meg az ablak szélességét, majd ezt szorozzuk be legalább 1,5-tel, de ha még szebb redőzött hatást szeretnénk elérni, akkor 2-vel, esetleg 2,5-tel. Ez lesz a függönyünk szélessége.
Szükségünk lesz a hosszúságra is, amihez mindig a karnist vegyük alapul és ne az ablak felső szegélyét. A karnisról lóg le a függöny, ha az ablak szélétől számoljuk ki a méretet, akkor rövid lesz. Érjen 10 cm-rel a padló fölé, de ha fűtőtest is van a közelben, akkor ahhoz igazítsuk a függöny hosszát.
Nagyon fontos a precíz mérés, ha azt szeretnénk, hogy kifogástalan legyen a függönyünk. Ha találunk kész függönyt ebben a méretben, ami tetszik is, akkor könnyedén szerezhetünk be ebből a kategóriából szép darabokat, de méterben is tudunk függönyt vásárolni, például a Szőnyeg textil webáruházból.
Milyen legyen a függöny anyaga?
Az anyagát tekintve sem mindegy, mit veszünk, hiszen az is szempont, hogy mit szeretnénk vele elérni. Árnyékolni, sötétíteni, vagy esetleg csak dekorációs célra helyezünk fel függönyt? Mindegyikre van megoldás, hiszen az áttetsző anyagok mellett kaphatók sötétítő függönyök is.
Ezek közül a lazább szövésű, világosabbak árnyékoláshoz kitűnőek, míg a vastagabb szövésű, sötétebb színűek a napfény teljes kiszűréséhez is alkalmasak. Sötétítő függönyt díszítő elemként is bevethetünk, ha ízlésesen játszunk a színekkel és a mintákkal. De akár a magánéletünket is védhetjük vele a kíváncsiskodó tekintetek elől.
Mit tegyünk a kisebb ablakokra?
A fürdőszobák és a konyhák ablakainak kedvelt eleme a vitrázs függöny, amely nagyon exkluzív arculatot kölcsönöz a helyiségeknek. Ez egy vitrázs rúdra fűzhető kicsi függöny, amely bármilyen magasságban közvetlenül az ablakra szerelhető. Többféle módon el lehet helyezni az nyílászárón, különlegessé és egyedivé tudjuk vele varázsolni a kisebb ablakokat.
Mit érdemes még figyelembe venni?
Akkor lesz tökéletes a harmónia, ha a helyiségben mindennel passzol a függöny stílusa, színe, anyaga és mintája is. A bútorok, a lakberendezési tárgyak mind-mind kiindulópontok függönyválasztás előtt, de fontos a falak, a burkolat, a padló, a szőnyegek figyelembe vétele is.
Lényeges a szoba nagysága és belmagassága is, hiszen optikailag be tudjuk csapni a szemeket is egy jó függönnyel. A Szőnyeg textil webáruház számtalan színben, stílusban kínál kiváló minőségű függönyöket, amelyek strapabíróak, így hosszú ideig otthonod díszei lehetnek.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)