Az emberi kreativitás csaknem határtalan. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a számtalan zseniális eszköz, amivel könnyebbé tesszük a mindennapjainkat. Sok találmány azonban nem mai formájában született meg, hanem több lépésben nyerte el az általunk jól ismert formáját. Ebben a cikkben három ilyen érdekes történetet mutatunk be.
1. Az orvosi fecskendő
Az emberiség története során a szerszámok és eszközök nagy részét az adott szakma képviselői alkották meg. Kivétel ez alól a fecskendő, amit egy igazi polihisztor, Blaise Pascal talált fel! Bár a rómaiak használtak egy hasonló, egyszerű eszközt, az első modern verzió Pascalhoz köthető, aki épp a hidrodinamika törvényeit kutatta.
A lángelme a később róla elnevezett törvényt demonstrálta vele, amely szerint a zárt térben lévő folyadékban a külső erő okozta nyomás minden irányban gyengítetlenül továbbterjed.
A fecskendőnek azonban kellett még kétszáz év, hogy elterjedjen. Ekkor lépett a színre Francis Rynd ír orvos, aki vékony, üreges fémcsövet illesztett az eszközhöz, megalkotva a mai modern fecskendőket.
Ebben az esetben tehát egy polihisztor lángelme és egy szakember egymásra épülő munkája eredményeképp jött létre a gyerekek által csak szuriként ismert eszköz.
2. Láncfűrész
A láncfűrész története meglehetősen bizarr. A 18. században két skót orvos, John Aitken és James Jeffray feltalált egy fűrészt, amely két fa fogantyúból és egy fogazott láncból állt. Az eszközt a csontok minél gyorsabb és kisebb bemetszéssel történő vágására használták.
1830-ban egy német ortopéd orvos, Bernhard Heine elődeire építve létrehozott egy oszteotóm nevű eszközt, amely lényegében megegyezik a mai modern motorfűrészekkel, annyi különbséggel, hogy kézzel kellett hajtani. Persze egy kisebb, konyhakés méretű eszközre kell gondolni, amelyet műtéteknél használtak.
Ezen orvosi eszközök képezték aztán az alapját a huszadik században kifejlesztett elektromos és benzines láncfűrészeknek, amelyek teljesen átvették az uralmat a fakitermelésben. A láncfűrészek sokat változtak az évek során, mire a mai formájukat elérték.
3. Fejhallgató
Ma már el sem tudjuk képzelni az életünket fejhallgatók nélkül. Akár munkához, akár zenehallgatáshoz vesszük fel, bizony nagyon hasznos ez a praktikus egyszemélyes hangkimenet. De hogyan is alakult ki? Az internethez, a GPS-hez és számos egyéb technológiához hasonlóan a fejhallgatók is a katonaságtól „csorogtak le” a nép egyszerű fiához.
A történet így szól: Nathaniel Baldwin, aki egy vízerőműnél dolgozott, fejébe vette, hogy megpróbál elkészíteni egy telefonos hangkimenetet, ami sokkal kényelmesebb és praktikusabb, mint a korabeli eszközök. Kísérletei sikerrel jártak, és 1910-ben elküldött egy prototípust az Amerikai Haditengerészetnek.
Bár Baldwint első körben nem vették komolyan, miután letesztelték, rájöttek, hogy a technológia messze lekörözi az akkori rádióvevőkkel használt eszközöket, és a többi már történelem. Szomorú módon a feltaláló nem védette le a technológiát, így végül többen lemásolták és Baldwin nem részesült az őt illető anyagi megbecsülésben.
Képek forrása: Freepik.com
Hirdetés (X)