Az elmúlt évtizedekben nem volt az autókban sem gyerekülés, sem pedig biztonsági öv a gyerekeknek, bár az első ülésen nem ülhettek gyerekek még abban az időben sem. Igaz, hogy akkor a szülők maguk sem engedték gyermekeiknek, hogy bizonyos életkor alatt az első ülésen üljenek.
Azonban azóta nemcsak az utazás sebessége nőtt, de nagyon sokat fejlődött az autók biztonságtechnikája. Természetesen az is csak akkor ér valamit, ha a benne ülők használják is azokat.
A felnőtteknek elengedhetetlen a biztonsági öv használata, fontos a megfelelő ülés és fejtámla beállítása, a gyermekeknek pedig a megfelelően rögzített biztonsági gyerekülés.
Az persze gyermekek esetében mindig vita tárgyát képezi, hogy ki hol üljön a kocsiban, természetesen mindegyik elől szeretne ülni, magasság és életkor figyelembevétele nélkül.
Mit írnak elő a magyar közlekedési szabályok?
- Minden biztonsági övvel felszerelt autóban, kötelező az öv használata. Az autóban utazó 12 év alatti gyermekek esetében, a jármű vezetője is felelős azért, hogy biztonsági öv vagy gyerekülés használata nélkül ne utazzanak a gyerekek.
- A 150 cm alatti gyermekek kötelezően, csak gyerekülésben utazhatnak mind személyautóban, mind kisbuszban, mind pedig haszongépjárműben.
- A gyerekek ha elérték a 150 cm testmagasságot vagy betöltötték a 12. életévüket akkor használhatnak biztonsági övet.
Mikor utazhat gyerek az első ülésen?
- 150 cm testmagasság felett.
- Csecsemő vagy kisgyerek menetiránynak háttal, szerelt babaülésben, kikapcsolt légzsák mellett.
Mit jelent az ülésmagasító vagy gyerekülés használata?
Azok a gyerekek, akik már kinőtték a gyerekülést, viszont a magasságuk miatt a gyárilag beépített biztonsági övekhez biztosan nem rögzíthetők a magasságuk miatt, esetükben az ülésmagasító használata kötelező.
Hogy melyik gyerek milyen ülésben utazhat, és mikortól kell ülésmagasítót használni erre csak az a meghatározás érvényes, hogy 150 cm-es testmagasságig gyerekülés szükséges, e felett a gyereket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni. Magyarul ez azt jelenti, hogy nem írja elő a KRESZ az ülésmagasítót, hanem csak azt, hogy biztonságosan rögzíthető legyen.
Biztonsági gyerekülés vásárlása már nem csak személyesen, hanem online is megoldható. Caretero autósülések ára webáruházban is megtekinthető.
Ha nem a miénk a gépjármű?
Vannak olyan esetek, amikor nem saját tulajdonú járművel közlekedünk, például taxizunk,
taxiban nem kell gyerekülést használni. Ugyanígy nem kötelező a mentőben, a menetrend szerinti autóbuszokon sem a gyerekülés. Amennyiben a gyerek a külön jogszabályban meghatározott, orvos által kiállított igazolással rendelkezik, akkor sem kötelező a gyerekülés.
Összegezve
Minden szülőnek törekednie kell a felelősségteljes szülői magatartásra és gondoskodnia kell a gyerekülések használatáról, hiszen baleset esetén a gyerek életét mentheti meg a biztonsági gyerekülés. A gyermekünk a legértékesebb szállítmány az autóban.
Kép forrása: Istockphoto.com
Hirdetés (X)