A gémfélék (Ardeidae) népes családjába 70 recens fajt sorolunk, melyek a sarkvidéket, valamint néhány óceáni szigetet leszámítva minden földrészen előfordulnak. Többnyire a sekély tavaknál, folyóknál, mocsaraknál és tengerpartokon élnek, ugyanakkor, egyes fajok, mint például a pásztorgém, eltávolodtak a vizes élőhelyektől.
Elegáns megjelenésű, kecses madarak, közös jellemzőjük a hosszú tőrszerű csőr, valamint a hosszú S alakú nyak. Táplálékuk többnyire vízi állatokból, halakból, kétéltűekből, hüllőkből, kisebb emlősökből, kagylókból, rákokból illetve rovarokból áll. Csendben figyelve, majd gyorsan lecsapva vadásznak, a többi gázlómadárhoz hasonlóan.
Magyarország a szürke gém, valamint a törpegém számít a leggyakoribbnak, de egyéb gémféléket is megfigyelhetünk az álló és folyóvizek közelében. Cikkünk további részében a hazánkban előforduló fajokat mutatjuk be.
Mielőtt elkezdenénk a gémfélék bemutatását, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a kanalasgém magyar elnevezése ellenére, az íbiszfélék családjába tartozik, így erre a madárfajra nem térünk ki a továbbiakban.
Szürke gém
A szürke gém (Ardea cinerea) Eurázsiában és Afrikában nagy területen elterjedt gémféle, mely az emberi környezethez is jól alkalmazkodik. A nagy folyók mentén a leggyakoribb, a költési idő után minden vizes élőhelyen előfordul, sokszor még szántókon és gyepeken is megfigyelhető.
A hazai állomány nagy része ősszel elvonul, sok madár eljut a Szaharán túlra is, azonban egyre nagyobb arányban próbálkoznak az átteleléssel is. Étrendje rendkívül változatos, főként halakkal táplálkozik, de rákokat, kétéltűeket, rovarokat és kisebb madarakat is zsákmányolnak.
Időnként mezőgazdasági területeken is vadászik, ahol mezei pockokat és más rágcsálókat ejt el. A kifejlett szürke gém testhossza 90-98 cm, szárnyfesztávolsága 175-195 cm, testtömege 1 020- 2 073 gramm. Repülése lassú, nehézkes. Jellegzetes hangja az érdes, recsegő „kraank” kiáltás.
Tollazata alapvetően szürkés színezetű. Nyaka és feje fehéres, bóbitája, mely a szeme mögül indul, fekete. A bóbitával még nem rendelkező fiatal madarak feje sötétszürke. Evezőtollai feketék, szárnyfedői sötétszürkék. Csőre sárga, de költési időben narancssárgává válhat.
Törpegém
A törpegém, vagy pocgém (Ixobrychus minutus) Eurázsia nyugati részén költ, a trópusi Afrikában egy nem vonuló alfaja fordul elő. Magyarország egész területén gyakori, azonban rejtőzködő életmódja miatt, kevesen ismerik.
Sokszor csak akkor lehet megpillantani, amikor elrepül a lakóhelyéül szolgáló nád fölött. Tökélyre vitte az álcázást, a bölömbikához hasonló módon bújik meg a nádban, ha veszélyt érez csőrét az ég felé emeli és mozdulatlanná válik.
Vonuló, gyakori, hogy későn, csak májusban érkezik költőhelyére, szeptemberben pedig már el is vonul afrikai telelőterületeire. Nyugat-Európában állománya csökkenő tendenciát mutat, főként a kisebb nádasok felszámolása, és a vízhez kötődő szabadidő-tevékenységek térhódítása miatt.
A kifejlett törpegém testhossza 33-38 cm, szárnyfesztávolsága, 52-58 cm, testtömege 120-150 gramm, hazánk legkisebb gémféléje. Hímje feltűnő fekete-fehér/krémszínű, hasa világos, szürkés csíkokkal, feje teteje és háta sötét.
A tojó jóval tompább színezetű, barnásabb, hasát pedig markánsabb csíkozás díszíti. A fiatal egyedek inkább a tojóhoz hasonló rejtőszínűek, ám a hátuk is csíkos. A törpegém a nádasokhoz kötődik, ugyanakkor akár egészen kis foltokban is költhet. Csatornák mentén, horgásztavakon, sőt strandok közelében is előfordul.
Üstökösgém
Az üstökösgém (Ardeola ralloides) Eurázsia nyugati és középső részén, valamint a trópusi Afrikában elterjedt gázlómadár. Állománya nem egyenletesen oszlik meg hazánk területén, az állomány nagy része a Tisza mentére és a Hortobágyra koncentrálódik.
Vonuló madár, nyugat-afrikai telelőterületéről áprilisban tér vissza hazánkba, majd költés után augusztus és október között vonul el tőlünk. Viszonylag kistestű, barna színű gém, melyet nem könnyű észrevenni, legtöbbször akkor pillantható meg, amikor felröppen.
A kifejlett madár testhossza 44-47 cm, szárnyfesztávolsága 80-92 cm, testtömege 230-370 gramm. A szeme világossárga, erős csőre fekete színű. Fejtetőjéről a tarkóra nyúló sörényszerű üstöke van, melynek tollai rozsdásan sárgásfehérek, feketésbarna szegéllyel.
A fej oldalai és a nyak világos rozsdássárgák. Dolmánya és a szőrszerű válltollai izabella-színűek, többi része fehér. A többi kistermetű gémféléhez hasonlóan nagyrészt rovarokkal, rákokkal, apró halakkal és kétéltűekkel táplálkozik, melyeket a sekély vízben vagy a nádszegélyben zsákmányol.
Vörös gém
A vörös gém (Ardea purpurea) Afrikában, Madagaszkáron és Eurázsia déli részén előforduló gázlómadár. Megjelenése a jóval gyakoribb szürke gémre emlékeztet, azonban mind külsejükben, mind élőhelyükben akadnak eltérések.
A vörös gém az öreg, avas nádasok madara, szemben a szürke gémmel, amely az ártéri erdők és nyílt vizek lakója. Vonuló madár, hazánkban az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelhető meg, a telet Nyugat Afrikában tölti.
Táplálékának nagy részét a halak jelentik, emellett kétéltűeket, vízirovarokat és rákokat is fogyaszt. A kifejlett madár testhossza 78-90 cm, szárnyfesztávolsága 120-150 cm, a hím testtömege 617- 1 218 gramm, a tojóé 525-1 135 gramm. Ismert rokonánál jóval karcsúbb, csőre és nyaka pedig vékonyabb és hosszabb.
A vörös gém nevét, az ivarérett példányok fekete csíkokkal tarkított vörösesbarna nyaki tollazatáról és gesztenyeszínű begyéről nyerte el. Ezt leszámítva nem túl élénk színű madarak. A kifejlett állatok hasa és fejtetője, illetve az innen induló kettős bóbita fekete.
Hátuk és szárnyaik pedig egyöntetű szürkék. A fiatal egyedek szinte egyszínűek, tollazatuk a kis fekete „sapkát” kivéve fakó homokbarna. Alapvetően csendes madár, ritkán hallható hangja a szürke géméhez hasonló, bár magasabb hangfekvésű recsegő kiáltás, egy-egy hangos, rezgő „krank”.
Bakcsó
A bakcsó vagy népies nevén vakvarjú (Nycticorax nycticorax) Eurázsiában, Afrikában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is gyakori gémféle. Vonuló, afrikai telelőterületeiről március-április tájékán érkezik vissza. Az őszi vonulás szeptemberben kezdődik, azonban az időjárás függvényében el is húzódhat.
Bujkáló természetű madár, mely főleg éjszaka aktív. Az alkonyati órákban csapatosan repülnek táplálkozóhelyeikre. Zsákmányukra lesben állva vadásznak, mozdulatlanul bevárják, majd hirtelen lecsapnak rá. Kétéltűekkel, halakkal, rovarokkal táplálkoznak.
A kifejlett bakcsó testhossza 58–65 cm, szárnyfesztávolsága 105–112 cm, testtömege 500-800 gramm. A kisebb termetű gémfélék közé tartozik, azonban jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még kisebbnek látszik.
Tollazata alapvetően fekete-fehér árnyalatú. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez.
Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel. Magyarországon legnagyobb számban ártéri ligeterdőkben költ, gyakran vegyes gémtelepen, ahol szürke gémek, kis kócsagok és kárókatonák társaságában fészkel.
Nagy kócsag
A nagy kócsag (Egretta alba) világszerte elterjedt nagyobb termetű gázlómadár, négy alfaja a sarki tájak és Észak-Amerika nagy részének kivételével mindenhol előfordul. A Kárpát-medencében élő madarak egy szigetszerűen elkülönült populációt alkotnak.
Eredetileg a nagy kiterjedésű, összefüggő nádasok és ősmocsarak fészkelője volt, de megtelepedett a kisebb kiterjedésű nádasokban, halastavak nádszigeteiben, nádszegélyeiben is. Telepeinek nagysága a 3-4 párostól a 80-100 párosig terjedhet.
Vonuló madár, vonulása szeptemberben kezdődik, de előfordul, hogy még novemberben is láthatjuk. Telelőterületéről korán, már február végén, március elején visszatér. Bár vonuló, egyre nagyobb számban telel át a Kárpát-medencében.
A nagy kócsaghoz számos érdekesség köthető, a 19. században Európa szerte divatnak számított a kócsagtollas viselet, emiatt Magyarországon szinte teljesen kipusztították a fajt. Ennek következményeként, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami jelentős állomásnak számít a hazai természetvédelem történetében.
Állománya a hetvenes évek után folyamatos növekedésnek indult. Napjainkban még mindig gondot jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése. A hazai állomány, kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével, azonban növelhető.
A kifejlett nagy kócsag testhossza 85-102 cm, szárnyfesztávolsága a 140-170 cm, a hímek testtömege 1 030 gramm, a tojóké 960 gramm. Tollazata kikelésétől fogva fehér, költési időn kívül csőre sárga, lába barna, arcbőre zöldes.
Nászruhája is fehér, sok gémfélével ellentétben azonban nincs bóbitája, helyette hosszú, fátyolos szárnytollai nőnek. Csőre ilyenkor rózsaszínes-pirosas, később fekete színű (olykor sárga tővel), arcbőre élénkzöld, lába pedig fekete.
Főként a sekély, alacsony növényzettel ritkásan benőtt vizeken táplálkozik. Elsősorban halakat, kisebb mennyiségben csíkbogarakat, csíborokat, szitakötőlárvákat zsákmányol, de békákat, gyíkokat, lótücsköt és kisemlősöket is fog.
Az ősszel vonuló, és a növekvő számban áttelelő példányok nem ritkán a szürke gémekkel együtt egerésznek, pockoznak a tarlókon és lucernásokban.
Kis kócsag
A kis kócsag (Egretta garzetta) Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália melegebb, vízközeli vidékein előforduló gázlómadár. Hazánkban kevésbé ismert és ritkább is, mint a nagy kócsag, melytől sárga lábujjai és termete alapján különböztethetjük meg a legegyszerűbben.
A telet Afrikában tölti, ahonnan március és május között érkezik vissza, és korán, gyakran már augusztusban, zömében szeptemberben elhagyja az országot. Az alacsony vízben gázolva, sőt vízinövények úszó levelein sétálva vadászik, főként halakat, kétéltűeket és rovarokat zsákmányol.
A kifejlett kis kócsag testhossza 55-65 cm, szárnyfesztávolsága a 88-95 cm. A nemek hasonlóak, testtömegük 350-550 gramm körül mozog. Tollazata kikelésétől fogva fehér, csőre és csüdje fekete. Lába világosabb, általában sárga „papucsban” végződik, ami jól látható röptében.
Arcbőre kékes árnyalatú, a nászidőszakban rövid időre narancssárgává válik. Nászruhája szintén fehér, hosszú, lehajló bóbita, és néhány díszesebb szárnytolla is nő.
Bölömbika
A bölömbika (Botaurus stellaris) Eurázsia és Dél-Afrika mocsaraiban, nádasaiban előforduló gázlómadár. Hazánkban március és október között figyelhető meg az állomány nagy része, a telet a mediterrán vidékeken és Afrikában vészelik át.
Sok példány megpróbál áttelelni, kedvezőtlen időjárás esetén segítségre szorulhatnak. Nevét a hímek jellegzetes, távolból szóló kürtre emlékeztető, mély hangjáról kapta. Szürkület táján a legélénkebb, érdekes hangját is főként ilyenkor hallatja.
A kifejlett bölömbika testhossza 70-80 cm, szárnyfesztávolsága 125-135 cm, a hímek testtömege 966- 1 940 gramm, a tojóké 567- 1 150 gramm. Méretei ellenére, általában kisebbnek látszik, amikor sikerül megpillantanunk, mivel többnyire jellegzetes gubbasztó testtartást vesz fel.
A bölömbika a rejtőzködés igazi mestere. Veszély esetén mozdulatlanná válik, csőrét az ég felé nyújtja, mintás tollazatának köszönhetően szinte teljesen beleolvad környezetébe. Tollruhája világosbarna rejtőszínű, sötétebb barna és fekete csíkokkal mintázott. Feje teteje fekete, szájzuga kékeszöld árnyalatú.
Többnyire fészke közelében táplálkozik, halakat, kétéltűeket, kisemlősöket, madárfiókákat és rovarokat zsákmányol. A bölömbika a legtöbb gémfélével ellentétben nem telepesen fészkel, nádból, gyékényből és más növényi részekből álló fészkét a sűrű nádasba építi.
Bízunk benne, hogy érdekesnek találtad cikkünket, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
Képek forrása: Freepik.com