Otthoni terráriumok kedves lakója lehet egy különös rágcsáló, a dzsungáriai törpehörcsög, mely nevét szibériai származási helyéről kapta. Mit érdemes tudni erről az apró kis állatról? Hogyan kell szakszerűen gondozni? Cikkünk további részéből kiderül!
Dzsungáriai törpehörcsög tartása lakásban
A dzsungáriai törpehörcsög (Phodopus sungorus) Szibériából származik, Európában néhány évtizede vált népszerűvé. A hozzá nagyon hasonló Campbell-hörcsöggel ellentétben ennek a fajtának csak három színváltozata ismert: a vadas, a winter-white és a pearl (gyöngyház).
Noha a magánytól szenved, ennek ellenére csak a különböző nemű egyedek férnek meg békésen egymás mellett.
Szobahőmérsékleten érzik jól magukat, de akár egy melléképületben is elhelyezhetjük őket, csak vigyázni kell, hogy a hőmérséklet télen se süllyedjen 15 fok alá. Fontos, hogy jól szellőző és huzatmentes helyiséget válasszunk a számukra.
Az egy-két állat számára kialakított férőhely legalább 35-40 cm hosszú és 25 cm magas legyen (ennél a magasságnál célszerű rácsos tetőt is felszerelni).
Az állatok vizet csak ritkán isznak, és ha elég lédús zöldfélét kapnak, akkor egyáltalán nem szükséges vizet adnunk nekik. Nyáron azonban, ha nagy a meleg és egy-két napig nem tartózkodunk otthon, használjunk önitatót.
Lehetőleg kifejezetten hörcsögök számára gyártott mag- vagy tápkeveréket vásároljunk. Ezzel sok problémát megelőzhetünk. A friss zöldfélék biztosítása a vízszükséglet fedezésén túl egyéb szempontok miatt is fontos.
Legjobb a szabadban (tiszta helyről) szedett fű, pitypanglevél, tyúkhúr, egyéb kerti gyom, de adhatunk almát, görögdinnyét, sárgarépát, paprikát, paradicsomot, céklát, marharépát, uborkát és sok más gyümölcs- és zöldségfélét is. Hetente egyszer-kétszer adjunk állati eredetű fehérjét tartalmazó ételeket. Ez lehet például sajt, túró, lisztkukac, főtt csirkecsont.
Alomként faforgácsot használjunk, amit legalább kéthetente cseréljünk. Tegyünk be egy házikót is, mivel az állatok nappal alszanak és szeretnek ilyenkor és a kölykök nevelésekor is a kuckó védettségében tartózkodni.
Rágcsálható fadarabokkal, ágakkal is változatossá tehetjük állataink élőhelyét. A rágcsálás elfoglaltságot jelent, és az állandóan növő fogakat is koptatja. Építhetünk alagutakat, esetleg időnként betehetünk egy mókuskereket.
A dzsungáriai törpehörcsög szaporodása és szaporítása
A vemhességi idő körülbelül 16 nap. A kölykök csupaszon, csukott szemmel jönnek a világra. Jelenlétüket csak nagyon vékony, síró hangjukról lehet felismerni. Két hétig csak szopnak, de ezután már a fészket elhagyva, elkezdik kóstolgatni a szilárd élelmet, bár anyjuk igyekszik visszavinni őket.
Négy hétig kell őket az anyjuk mellett tartani, ezután válasszuk szét őket nemek szerint. A kölykök neme nehezen, de megállapítható; kérjünk meg egy tapasztalt tenyésztőt, hogy mutassa meg, miként.
A törpehörcsögök már néhány hetesen ivarérettek, de a nőstények első pároztatásával várjunk három hónapos korukig. Ha egy pár egyszer már összekerült, nem szabad különválasztani őket, mivel nagyon csúnyán összemarhatják egymást, ha újból összekerülnek
A nőstényt a szülés után sem szabad különtenni a hímtől, csak ha már nem akarjuk többé szaporítani. A két szülő együtt neveli a kölyköket, a pár számára a szülés és az utódnevelés idejére biztosítsunk nyugodt körülményeket.
A kisrágcsálók betegségei
Míg korábban a nagyobb számban tartott hörcsögök és tengerimalacok mellett kuriózumként hatott a labor-, vagy csuklyáspatkányok tartása, addig mára megszokottá váltak a korábban nem, vagy csak alig ismert egyéb kisrágcsálók, mint például a deguk, a csincsillák, a mongol futóegerek, és a törpenyulak is.
A kis kedvencek egyre növekvő számával azonban még nem jár együtt a megfelelő állattartási kultúra. A tulajdonosok információi részben hiányosak, illetve tévesek, a megszerzett „tudás” pedig nem állatorvostól, szakképzett tenyésztőktől, vagy szakkönyvekből való, hanem egymástól, melybe gyakran keverednek hiedelmek, babonák, téveszmék, és előítéletek.
Ismerjük meg a veszélyeket!
A kisrágcsálókban előforduló endoparaziták közül nagy jelentőségűek a coccidiosist előidéző Eimeria fajok, a Toxoplasma gondii, a fonálférgek közül a Syphacia obvelata, az Aspiculuris tetraptera, a galandférgek közül pedig a Hymenolepis nana. Ezek a kórokozók súlyosan veszélyeztethetik a megbetegített állatok egészségét és elpusztulását is okozhatják.
A kedvtelésből tartott kisrágcsálók körében tapasztalt az egyik leggyakoribb belső élősködő (endoparazita) egy fonálféreg, a Syphacia obvelata. Jellemzője, hogy nőstényei a petéket a végbél körüli szőrzetre tapasztják. A fertőzőképes peték szájon keresztül jutnak a fogékony állatokba, majd kifejlődésüket követően a vastagbélben élősködnek.
Klinikai tünetek csak közepes, vagy súlyos fokú fertőzöttség során láthatók. Hurutos hasmenés alakul ki, állandó erőlködés és ürítési inger mellett, majd az állat lesoványodik, elhanyagolt esetben elhullása is bekövetkezhet.
Kórbonctanilag vastagbélhurut, vastagbélgyulladás állapítható meg. A kórjelzés parazitológiai vizsgálattal tehető egyértelművé.
Egy másik fonálféreg fajta, az Aspiculuris tetraptera elsősorban egérfélék vakbelében élősködik, de egyéb rágcsálófajokban is előfordulhat. A fertőződés szájon keresztül következik be, de klinikai tünetek csak közepes, vagy súlyos fokú fertőzöttség esetén alakulnak ki.
Az általános tünetek mellett hasmenés, majd következményként végbélelőesés figyelhető meg. A kórjelzés a bélsár felszíndúsítási vizsgálatával történik.
Az emberkedvelő galandféreg
A legtöbb kisrágcsálóban előforduló galandféreg, a Hymenolepis nana emberben is megtelepszik. A szájon keresztül történő fertőződést követően a kifejlett férgek a vékonybélben telepednek meg és fejtik ki károsító hatásukat.
Az enyhe fertőzöttség tünetmentes, súlyosabb esetben hasmenés alakul ki, az általános állapot romlása kíséretében. Egereknél végbélelőesés fordulhat elő. A peték a bélsár felszíndúsításával, illetve lenyomati készítményben láthatóak.
Minden kisrágcsáló faj fogékony arra a betegségre, amelyet a Toxoplasma gondii idéz elő. A kórokozó ivartalan szaporodási ciklusa játszódik le a kisrágcsálókban, amelyek fertőzött takarmány és ivóvíz elfogyasztása révén fertőződnek.
Az általános állapot romlása mellett a klinikai tüntetek jellegtelenek (borzolt szőrzet, láz, púposított testtartás), alkalmanként idegrendszeri tünetek figyelhetőek meg (végtaggyengeség, görcskészség), olykor hasvízkór is kifejlődhet, végül az állat elpusztul.
A kórboncolás során a tüdőben, a nyirokcsomókban, az agyvelőben elhalásos gócok láthatók. Kimutatása hisztológiai vizsgálatokkal lehetséges. Gyógykezelése megoldatlan, a betegség megelőzése részben a takarmányok szakszerű tárolásával, részben a teljes körű felvilágosító munkával lehet eredményes.
Bár első hallásra rémisztőnek hangzik a fent említett parazitáknak még a neve is, ettől függetlenül el lehet mondani azt, hogy amennyiben betartjuk az alapvető higiéniai rendszabályokat (kézmosás, fertőtlenítés, stb.) a kisrágcsálókkal kapcsolatban, úgy nincs félnivalónk. Ezt egy felnőtt ember megérti, egy gyerek viszont könnyen elfelejti, ezért helyettük is nekünk kell odafigyelnünk.
Bízunk benne, hogy érdekesnek találtad cikkünket, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
Képek forrása: Freepik.com
Forrás: MTI Archívum / Szerző: Dr. Sütő András