A laptopvásárlás már önmagában egy stresszes folyamat tud lenni, hiszen rengeteg különböző gyártó, végtelen modellje közül kell kiválasztani azt, ami a legjobban megfelel neked és a pénztárcádnak is. Ez sajnos még sokkal nehezebb, ha használt eszközt veszel, éppen ezért raktuk össze az alábbi cikket, hogy ezzel mankóként segítsünk a válogatás és a végső választás során.
Miért jó a használt laptop?
Számos okot felhozhatunk a használt laptopok mellett, az igazság azonban az, hogy a második tulajok mindig az áruk miatt választják ezt a lehetőséget. Ezzel persze nincs semmi baj, a használt piac virágzik, a fejleszthető és jól javítható laptopoknak köszönhetően ezek remek választásnak bizonyulhatnak.
Használt gépet még akkor is megérheti megvenni, ha egyébként megvan a pénzed egy vadonatúj laptop beszerzésére. Ahogy az autók értéke is hatalmasat zuhan a szalonból kigurulva, a laptopok is jelentősen kevesebbet érnek onnantól, hogy valaki kicsomagolta és üzembe helyezte.
Emiatt abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy ugyanazért a pénzért egy jelentősen erősebb laptopot is vehetsz, amin maximum 1-2 karc, vagy finom kopást kell elviselned. Nem rossz üzlet, de elővigyázatosnak kell lenned. Mondjuk, mire figyelj oda.
1. Kopások és karcok
A laptop külső vagy fedél alatti burkolatán feltűnő apróbb karcolások egyáltalán nem vészjóslók. Ezek rendkívül könnyen kialakulhatnak, főleg akkor, ha nem fém, hanem műanyag a laptop külső borítása.
A karcok egy fokkal nagyobb problémát jelenthetnek a kijelzőn, hiszen ha mélyebb, ezáltal könnyen megcsillan, nagyon zavaró lehet használat közben. Erre érdemes a személyes megtekintés alatt kiemelt figyelmet fordítanod.
2. A laptop hangjai
Általános jó tanács, hogy a laptopokat érdemes legalább évente egyszer alaposan kitakaríttatni. Ha ez elmarad, vastag filc réteg alakulhat ki a hűtőrendszerben, ami feszítettebb munkára kényszeríti a ventilátorokat.
Emiatt a hűtés kevésbé hatékony, és még a laptop hangereje is zavaróvá válik. Ha már a bekapcsolás után, üresjáratban is hangoskodik az eszköz, érdemes lehet egy szervizzel is megnézetni, hogy nincs-e már valamilyen komolyabb sérülés a hűtőrendszerben.
3. Milyen a tároló?
Már a laptop indításakor hallhatod, hogy van-e egy finom kerregő hang, vagy nincs. Valószínűleg utóbbi, hiszen HDD-vel már csak tényleg a legolcsóbb kategóriát szerelik, ha még egyáltalán kapható ilyen laptop. Egy SSD laptopba szerelve jelentősen felgyorsítja az adatfeldolgozást. Ez jelentősen felgyorsítja a működést és sokkal kevésbé is sérülékeny.
4. Mit mutat a billentyűzet?
Érdemes vizuálisan is megvizsgálnod a notebook billentyűzet felületét, mielőtt nekiállsz a tesztelésnek. Ha minden gomb könnyedén lenyomható és nincs emelkedéskor sem akadály, az első lépés teljesítettnek tekinthető. Ezután nyiss meg valamilyen tesztelő programot (ilyen például a keyboardtester.com) és haladj végig az összes gombon. Ha mindegyik működik, mehetsz tovább.
5. Itt jön a technikásabb rész
Ha a laptop pár perccel a bekapcsolása után már forró, jobb, ha mielőbb otthagyod. Ha nem, akkor ajánlott lefuttatni pár tesztet, hogy meggyőződj róla, terhelés alatt sem omlik össze vagy indul újra a gép.
A videokártya tesztelése a FurMark programmal hajtható végre. Elég letöltened és az alapbeállításokkal elindítanod. Ez ellenőrzi, hogy nincs-e valamilyen hibája a videokártyának, annak a javítása ugyanis szinte mindig több, mint a laptop teljes ára.
Egy átfogóbb lehetőség a magyar fejlesztésű AIDA64 nevű program, ami a videokártya mellett a háttértárolókat és a memóriát is képes tesztelni. Ha ezeken a méréseken átmegy a laptop, nyugodtabban vásárolhatod meg.
Ha nem vagy biztos benne, hogy megvedd-e a kiszemelt laptopot, bízd a vizsgálatot szakértőkre. A Laptopszaki csapata az elmúlt több mint egy évtizedben már mindenféle hibával találkozott, így biztosan meg tudják állapítani, hogy jó üzletet készülsz-e kötni.
Ha később notebook alkatrész igényed alakul ki, akkor is bizalommal keresd őket, a raktárukban ugyanis több mint tízezer alkatrész várja, hogy gazdára találjon.
Képek forrása: Envato Elements
Hirdetés (X)